Dr. Réthy Aladár, Szabadszállás nyugalmazott körzeti orvosa gyermekkorában elektromérnöknek készült, de a családi tradíciót követve mégis az orvosi pályát választotta. Álmát azonban sosem nem adta fel. Mérnöki pontosággal építette meg a mintegy 6 méteres terepasztalát, amelynek minden apró mozzanatát az általa kiépített elektronikai kapcsolások irányítanak.
„Sikeres az expedíció, a legnagyobb hülyeség volt, amit eddig csináltam, de imádtam minden percét!” – ezekkel a szavakkal jelentkezett be műholdas telefonon Zichó Viktor, aki október 5-én vágott neki az extrém kerékpáros-mászó expedíciónak Afrika legmagasabb csúcsáig.
DNS-minta alapján sikerült húsz évvel a 2001. szeptember 11.-i terrortámadásokat követően két áldozat személyazonosságát feltárni: mint kiderült, a szakemberek máig is dolgoznak azon, hogy az áldozatokat azonosítsák.
Az IPCC 6. értékelő jelentésének (AR6) a klímaváltozással kapcsolatos szakmai eredményeket összegző első részét augusztus 6-án hagyta jóvá az ENSZ 195 tagállama a július 26-án kezdődött kéthetes virtuális ülésen. Az első kötet augusztus 9-én jelent meg, a teljes jelentés 2022-ben készül el.
Új sütemény született a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére: Karl Zsolt cukrászmester pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült édessége nyerte a Magyar Cukrász Ipartestület pályázatát – közölte a szervezet az MTI-vel.\nA zsűri értékelése szerint a nyertes sütemény jól ötvözte termékében a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A győztes alkotásban a narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is.
Virágrendelésre, hotelfoglalásra, sőt vízisportolásra is használható már a Hungarian Vizsla Inu névre hallgató, május vége óta elérhető magyar kriptovaluta. A digitális fizetőeszköz elfogadóhelyeinek száma országszerte folyamatosan bővül, ám nem biztos, hogy a legjobb üzlet vizslával fizetni a kasszánál.
A sajószentpéteri körforgalommal talán még az is találkozott, aki Borsod közelében sem járt soha. Fényképe az elmúlt években két-háromhavonta bejárta az internetet. Akadt, aki körberöhögte, mások felbosszantották magukat rajta, de most végre betöltheti eredeti küldetését – írta szombaton Facebook-oldalán Schanda Tamás.
Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva, háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila. A 100%-ban természetes összetételű, bioaktív anyagokban gazdag hidegen sajtolt olajkeverékek tálcán, pontosabban üvegben kínálják azokat a tápanyagokat, amelyek az állateledelek egy részéből hiányoznak vagy a silány minőségű összetevőkhöz képest elenyésző mennyiségben vannak jelen.
A ZTE szerint az 5G-vel megvalósulhat a 21. századi ipari forradalom, amely egyúttal a fenntartható fejlődést is biztosít. Mostantól az életünk minden területét áthatják az 5G megoldások. Az első júliusi hétvégén ért véget a világ legnagyobb IT és mobil konferenciája Barcelonában. A Mobil Világkongresszus (MWC) a telekommunikációs ipar legjelentősebb eseménye, amelyen a szolgáltatóktól kezdve a gyártókon keresztül a potenciális ügyfelekig és a sajtó munkatársaiig százezres tömegben vannak jelen.
Nyolcvan éve, 1941. július 6-án vezették be Magyarországon a jobb oldali közlekedést. A változás még nem érintette Budapestet, a fővárosban néhány hónappal később, november 9-én álltak át az új közlekedési rendre.
Június utolsó péntekén történt baleset az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba.
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-START egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity. A vonat idén először korszerű, légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik. További újítás, hogy a vonatban a teljes szakaszon étkezőkocsi közlekedik.
A zalacsányi Batthyány Kastélyszálló adott otthont a június közepén megtartott Középkori Gyerekszépségversenynek. A fiúk és a lányok utcai és báli ruhák helyett, most korhű – reneszánsz és barokk – öltözéket választottak, hogy ebben mutassák meg bájaikat.
Június 5-én ünnepeljük a környezetvédelmi világnapot, aminek célja mi más is lehetne, minthogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire. Gondolta volna például, hogy minden harmadik másodpercben egy futballpályányi területet irtanak ki az őserdőkből, évente pedig egy Görögország nagyságú területet vágnak ki? Vagy azt, hogy napjainkra a korallzátonyaink több mint a fele már elpusztult, és ha nem változtatunk, 2050-re a 90 százalékuk el fog tűnni?
Magyarországon, bár hivatalos statisztika nincs erről, több százezer olyan ember élhet, akinek állandó segítségre van szüksége. Mozgássérült, más fogyatékossággal élő, tartós beteg személyek. Egy mozgáskorlátozott emberekből, az ő segítőikből és szakértőkből álló csoport, a Freekey azért dolgozik, hogy az önálló életvitel a személyi asszisztencia szolgáltatásán keresztül minél szélesebb körben elérhető legyen a számukra.
Megérkezett az Örökségvédelmi Hivatal határozata a kalocsai Viski Károly Múzeumhoz, amelyben az ásatási bizottság állásfoglalásának kikérése után engedélyt adtak a műemlékvédelem alatt álló dunapataji reformárus templomban végzendő régészeti feltáráshoz.
Természetfilmes, világjáró, Anglia nemzeti kincse, aki hét évtizede tágítja a televíziózás határait, és aki nemzedékeket inspirált arra, hogy megismerjék és óvják a bolygó páratlan élővilágát: 95. születésnapját ünnepli Sir David Attenborough.
Kovács Áron kilencévesen szembesült azzal, hogy cukorbeteg. Egycsapásra felnőtt, amikor megtanulta, hogy felelősséggel tartozik saját maga iránt. A cukorbetegség a műsorvezető életében már a mindennapi rutin része, ugyanakkor tudatosan dolgozik élete meghosszabbításán. Tudja, hogy egészsége nagyban függ az étkezésétől, ezért éppen a vegetáriánus életmód gondolatával kacérkodik.
A csernobili atomerőmű-baleset magyar vonatkozásait kutatva Vujity Tvrtko kétszer is megjárta a halálzónaként emlegetett térséget. A televíziós újságíró a helyszíni felvételek mellett a nukleáris katasztrófa érintettjeit is megszólaltatta, feltárva az események hátterében húzódó összefüggéseket. A tévés, aki jelenleg Hawaii szigetén él, az Index megkeresésére készséggel mesélt arról, hogy forgatásain milyen tapasztalatokat szerzett. Azt is elmondta, mit gondol a tragédiát feldolgozó HBO-minisorozatról.
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu