A 21. században a tudás és az innováció a legnagyobb érték, a modern mezőgazdaság versenyképességének alapja. Ennek szellemében zajlott a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének történelmi léptékűnek nevezhető, legutóbbi ülése. A Parlamentben tartott fórumon három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat. A megállapodások kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen olyan közös tudásbázis jöhet létre, amely megalapozza a jövő agráriumát.
A hagyományos karácsonyi menü hozzávalóival tele a félegyházi piac. Mint minden évben, idén is kíváncsiak voltunk, hogy a dió, a mák, a méz vagy a savanyú káposzta milyen áron és választékban áll rendelkezésre.
Az őszi betakarítási munkák befejeződtek, a munkálatok végét jelentősen megnehezítette az elmúlt hetek csapadékos időjárása – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Nagyon emlékezetes év lesz 2023 a magyar gazdálkodók számára. Egy év alatt a tények és remények mondhatni megjárták a mennyet és a poklot. A klímaváltozásból adódó időjárási anomáliák, a globális világ gazdasági és politikai hatásai nem kerülték el Magyarországot sem, soha nem látott bizonytalanságot, szélsőséges gazdálkodási környezetet teremtve a mezőgazdasági termelők számára. Ennek eredményei pedig a kukoricatermesztésben is megjelentek.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is november 30-ig lehet benyújtani a 2023. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket.
A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását. Az érintett vármegyékben a háztáji állományokat érintő előírás a fedett helyen történő etetés és itatás, azonban esetükben a zártan tartás csak ajánlott.
A hazai fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő őszi-téli csemege nemcsak finom, hanem igazi vitaminbomba is, sőt, gazdag karontinoid tartalmának köszönhetően a kozmetikaipar is széles körben alkalmazza a bőr öregedésének megállítására. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB körképe szerint az egyik legelterjedtebb hazai fajta a nagydobosi, amellyel már konyhakész állapotban, tisztítva, darabolva is találkozhatnak a vásárlók. A sütőtök ugyanakkor nem összekeverendő a lámpáskészítésre is használt dísztökökkel, ez utóbbiak ugyanis nem alkalmasak a fogyasztásra.
Minden évben új képzésekkel, új lehetőségekkel jelentkezik a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a felnőttképzés terén – tudtuk meg Kis Miklós felnőttképzési vezetőtől.
A fejlődésben lévő repcének nagy szüksége lenne esőre, de a vasárnap érkező hidegfront csak kevés csapadékot hoz, és az érkező sarkvidéki levegő miatt a jövő hét első felében ismét várhatóak reggeli fagyok – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
A természetes vízmegtartó megoldások ösztönzése volt a témája a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács által kiírt pályázatnak, amelyre alapszakos és mesterszakos hallgatók adhattak be pályaműveket. Október 12-én, csütörtökön a III. Csatári Bálint Emlékkonferencián hirdetnek eredményt, amelynek a vármegyeháza ad otthont Kecskeméten.
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. A múlt évi aszály után a termés mennyiségében és minőségében is jelentős előrelépés várható. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerint a piaci viszonyok ugyanakkor nem ilyen kedvezőek. A tengerentúli dióval nehezen tudja tartani a versenyt a hazai áru. A termesztés hatékonyságának növelése érdekében elengedhetetlen a termesztéstechnológia fejlesztése és a művelési rendszerek korszerűsítése.
Fel kell készülni arra, hogy a klímaváltozás erősödése, illetve az évről évre egyre szélsőségesebb időjárás miatt több idegenhonos, invazív állatfaj jelenik majd meg Magyarországon. Ezek a fajok a térhódításukkal elképesztő mértékben veszélyeztetik a természetes életközösségeket, ráadásul hazánkba leggyakrabban Észak-Amerikából és Ázsiából kerülnek be, minden esetben emberi közvetítéssel. Hazánkban a leggyakrabban előforduló idegenhonos inváziós fajok a cifrarák, a jelzőrák, az ékszerteknős, a fekete törpeharcsa, a nutria, a nyestkutya, a pézsmapocok és a mosómedve.
Bács-Kiskun vármegyében 10 településen, 19 helyrajzi számon mintegy 650 hektár újabb állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz október 24-én és október 26-án, az árverések második ütemében. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását segíti.
Már jócskán tart a körteszezon, az ősz egyik kedvenc gyümölcsét egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken. Hazánkban mintegy 2000 hektáron termelnek körtét, köztük számos tájfajtát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem érő termésre számítanak a gazdák. A körte kifejezetten egészséges, felhasználhatósága pedig nagyon sokrétű.
Az idei év is kihívásokkal teli a mezőgazdászok számára. Ennek oka a csapadékhiányban, a melegben keresendő. Szakemberekkel beszélgetve hasonló véleményen vannak arról, hogy az időjárási végletek negatívan befolyásolják a termények mennyiségét, minőségét és az állattartási körülményeket. Kiss Jenő, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szaktanára, szakoktatója részletes magyarázatot adott a jelenségre és következményeire.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tartja az agrárszakmák népszerűsítését, a pályaválasztó fiatalok és szüleik tájékoztatását, az agrárszakképző intézményekbe történő beiskolázás elősegítését. Ennek részeként a nyáron „Szakmakóstoló” pályaorientációs programhetek keretében 19 agrárszakképző intézményben (köztük a félegyházi Mezgében is) 380 általános iskolás kapott interaktív betekintési lehetőséget az agrárszakmák rejtelmeibe, munkafolyamataiba, az iskolák életébe.
Évekkel a légi permetezés megszüntetése után megkapta az engedélyt az első olyan növényvédő szer Magyarországon, amely drónnal is kijuttatható a célterületre. A mezőgazdasági, gazdasági előnyöket kísérletekkel igazolták. Az új technológia olcsóbb, hatékonyabb és gyorsabb.
A hét eleje óta derült, száraz, meleg időjárás kedvez a kapás növények érésének – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai elemzésében.