Ozsvárné dr. Cinke Klára radiológus főorvos magas színvonalú orvosi munkásságát, betegei iránti empatikus, türelmes hozzáállását ismerte el a képviselő-testület a Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntető díjjal. Ennek kapcsán beszélgettünk a doktornővel hivatásról, elköteleződésről, családról.
Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot - írta meg az MTI. Ez a legmagasabb fokozatú riasztás, amit elrendelhetnek.
Közeledik a vakáció, a nyári táborok időszaka, egyre több időt töltünk a természetben. Ez az időszak a kullancsszezon csúcsidőszaka is, ezekben a hetekben a legaktívabbak a vérszívók. Öt olyan tévhitet gyűjtöttünk össze a kullancsokról, amelyekkel le kell számolnia, hogy még hatékonyabban védhesse meg családját és négylábú kedvenceit. Hol találkozhat kullanccsal? Mit tegyen és mit ne? Van-e ellenük vegyszermentes, környezetbarát megoldás? – elemzésünkből kiderül!
Ismét városunkba érkezik Magyarország legnagyobb egészségügyi szűrőkamionja. Az esemény a Fókuszban a megelőzés: Gyermekek – Fiatalok – Családok Éve program keretében valósul meg június 12-én és 13-án, (vasárnap és hétfőn) 9 és 16 óra között a Korond utcában. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A két ingyenes rendezvény a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, az Egészséges Félegyházáért Egyesület és az Egészségfejlesztési Iroda közös szervezésében valósul meg május 20-án, pénteken 10 és 15 óra között városi sportcsarnok aulájában és parkolójában.
A 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza város közigazgatási területén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz eboltás. Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező. Ennek díja 5.000 forint, amely a kötelező féregtelenítést is tartalmazza.
Három évvel ezelőtt vált országszerte ismertté egy genetikai eredetű betegség, a spinális izomatrófia (SMA), amikor hatalmas gyűjtés indult egy SMA-beteg kisfiú génterápiás kezelésének finanszírozására. Az eltelt három évben számos változás történt: tavaly április óta az állam ingyenesen nyújtja az SMA-kezelést azoknak a magyar gyermekeknek, akiknek ez orvosilag ajánlott, és hamarosan indul az az állami SMA-mintaprogram is, amelyben szülői beleegyezéssel minden újszülöttnél megnézik a sarokvérből vett vércseppből, hogy a kisbaba SMA beteg-e.
2021 óta a kiskunfélegyházi városi kórház támogatására hivatott „Egészségért Közalapítvány a Kórházért” Közhasznú Szervezet számára is felajánlható az szja 1 százaléka. Az erről való rendelkezést köszönettel veszik és örömmel fogadják, ugyanis a befolyt pénzből a kardiológiai rehabilitációs osztályon működő szív ultrahang készüléket szeretnék lecserélni egy modernebb, korszerűbb eszközre.
Szenior tornát indít április 20-án, szerdán az Egészségfejlesztési Iroda. A foglalkozásokat Fliszár Dóra edző vezeti, a 6 alkalmas, nagyjából 45 perces tornára várnak minden 65 év feletti érdeklődőt a Móra Ferenc Művelődési Központban.
1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az egészségügyi világnapon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.
Egészségnapot rendez a Borostyán Ház és a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda április 2-án, szombaton 9-től 17 óráig a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Sikerorientáltnak nevezi a kezeléseket, amit végez Kürtösi Zoltán csontkovács, manuálterapeuta, sportmanuálterapeuta, SMT csontkovács, a kiskunfélegyházi Zolinho Egészségsziget tulajdonosa.
Két helybeli cég, a Horváth Építőmester Építőipari Zrt. és a Portula Építőipari Kft. bővítheti a kecskeméti kórházat, nettó 13 milliárd 404 millió forintért.
Díjmentes lehetőséget kínál a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda mindazoknak, akiknek valamilyen étkezési, diétás tanácsadásra van szükségük. Csütörtökönként ingyenes konzultációra nyílik lehetőség a Korond utcai irodában, az Egészségközpont negyedik emeletén, ahol Szalontai Enikő dietetikus várja az érdeklődőket.
Daganatos betegségek korai diagnosztikáját, monitorozását és személyre szabott terápiáját segítő kutatási program zárult le Szegeden. A négyéves, uniós támogatással megvalósult projektben informatikai, daganatkutatási és közvetlenül a betegellátásban is tevékenykedő tagokból álló öttagú konzorcium vett részt.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a felnőtt háziorvosok a januári oltási akció keretében az alábbi táblázat szerint fogadják az első, az elmaradt második vagy a megerősítő harmadik oltásra érkezőket.
A klinikai orvostudományi kutatások összefogása érdekében Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központot (NOKK) hozott létre az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) a kormányzat támogatásával – jelentette be Kásler Miklós, a NOKK alakuló lésén hétfőn, Budapesten.
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu