Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója csütörtöki, online megtartott sajtókonferenciáján Koppenhágában.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már a gyanú alapján megkezdték.
Még nem látjuk sajnos a járvány végét, sőt, egyelőre csak befele tartunk abba: mégis már most biztos, hogy más lesz a világunk, mint korábban. Ez egészen más értékeket állít előtérbe, mint amiket megszoktunk, és ez a jogot és a gondolkodásunkat is alapvetően érinti. Olyan dolgok értékelődnek fel újra, melyek primordializmusok, szemben egy művi és absztrakt világ alábukó értékeivel – a kiskunfélegyházi származású dr. Tóth Mátéval, a 2019-es év energiajogászával készített interjút a 888.hu munkatársa, Horváth Tamás.
A járvány a házasságokat is veszélyezteti, mert az összezártság, a sok együttlét feszültséget okozhat. Egy kapcsolaterősítő élő esemény minden este segít a pároknak. Vigyázzunk egymásra!
Minden varrni tudó félegyházi hölgyet és urat arra kért fel közösségi oldalán Csányi József polgármester, hogy csatlakozzon az önkormányzat által megszervezett szájmaszkkészítési kezdeményezéshez.
A félegyházi kórház és a szakrendelések telefonszáma: 76/463-222.\nDiszpécserszolgálat: 76/801-675, hétfőtől péntekig 7 és 17 óra között, információadás, telefonon történő konzultáció esetén szakrendelő kapcsolása.
A helyi Vöröskereszt két helyszínen, a Rocktárban és az Ipartestület székházában szervezett véradást. Az önkéntes véradókat a rendkívüli helyzet nem tartotta otthon, és 97-en jelentkeztek véradásra. Nagy többségük fegyelmezetten viselte a fokozott biztonsági intézkedéseket is. A helyszíneken jártak a városi népegészségügyi hivatal munkatársai is, akik javaslataikkal segítették a munkát – tájékoztatta lapunkat Sinkó Melinda, a Vérellátó donorvizsgálója.
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már kigyógyult páciensek vérében lévő antitestekkel kezelnék a súlyos állapotban lévő fertőzötteket amerikai kutatók, akik a múlt héten nyújtották be a módszer alkalmazásához szükséges kérelmet.
Fertőtlenítőszer gyártására váltott a MOL almásfüzitői üzeme. Az üzem napi 50 ezer litert tud gyártani a készítményből, ami felületek és bőrünk fertőtlenítésére is alkalmas. Ezzel a mennyiséggel az egész országot heteken belül két-három hónapra el tudják látni. A gyárban három műszakban, 24 órában dolgoznak – jelentette be Ratatics Péter, a MOL ügyvezető igazgatója. A készítményt először a kórházak, kiemelt közintézmények, a nagyüzemi felhasználók kapják meg, a tervek szerint két hét múlva pedig a kiskereskedelemben is elérhetővé teszik.
Csányi József polgármester közösségi oldalán tájékoztatta a félegyháziakat arról, hogy – az ennek ellentmondó korábbi információkkal ellentétben – nincs jelenleg igazoltan koronavírus-fertőzött beteg a városban.
Mint az sajnos várható volt, városunkban is megjelent a koronavírus. Jelenleg egy igazolt eset van a városban. A beteg házi karanténba került, állapota nem indokolja a kórházi kezelést. Ellátásáról az önkormányzat gondoskodik. Az érintettnek minél hamarabbi gyógyulást kívánok! Kérem, legyenek körültekintőek, tartsák be a higiéniai előírásokat és vigyázzanak egymásra!
Elképzelhető, hogy többen is belefutottak már olyan hírekbe, képes beszámolókba, amelyek azt állították, hogy a karantén alá helyezett városokban felvirágzott az állati élet.
Hat újabb jelentős gazdasági intézkedést jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Többek között június 30-ig kapnak adómentességet a kkv-k a kata fizetése alól, valamint a kilakoltatásokat és az adóvégrehajtásokat is felfüggesztik. Orbán Viktor részletesen beszámolt arról, hogy milyen erők állnak rendelkezésre a védekezéshez.
A Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat tájékoztatja az érintetteket, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetre tekintettel, március 24-étől a házi gyermekorvosok által végzett csecsemő-tanácsadás ideiglenesen a korábban is e célra használt helyiségbe költözik vissza a Hunyadi utca 6. szám alá. A szolgáltatás az épület nagykapuján keresztül a mozgássérült, illetve babakocsi-feljárón át közelíthető meg.
Pénteken kezdték meg az Abrigo-Tex Kft. izsáki varrodájában az egyszer használatos és a többször használható, mosható szájmaszkok gyártását. Az előzetes számítások szerint az üzemben heti több ezer darab szájmaszk készülhet el.
Harmadik alkalommal díjazza az egyik internetes portál a leginspirálóbb nőket azzal a céllal, hogy olyan személyeket állítson reflektorfénybe, akik munkásságukkal, hivatásukkal elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. Idén a zsűri és az internetes szavazatok alapján a kiskunfélegyházi származású Horváthné dr. Tajti Zsanett érdemelte ki a Leginspirálóbb hétköznapi hős díjat. A kezeltjei, a szülők és ismerősei „Tündéri doktornéninek” szólítják. Zsanett életét és munkáját, a városhoz kötődését így összegezte lapunknak.
Március 16-án áttértünk a digitális oktatásra. Egy hétvége alatt körülbelül 10 évet fejlődött az oktatás színvonala. Ez feléleszti bennünk a reményt, hogy végre megkezdődik a nagyon várt belső változás és az iskola nem lesz többé az unalom völgye. Valóban áttérünk a gyerek- és családközpontú tanításra? Azt javaslom, szögezzünk le néhány alapszabályt!
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu