– Mikor és miért választottad a papi szolgálatot?
– Vallásos, templomba járó családból származom, már óvodás koromban templomba jártam. Első osztályos lehettem, amikor a plébános behívott ministrálni, szóval a mély vallásosság már kiskoromtól kezdve meg volt. Amikor nyolcadikban eljött a pályaválasztás ideje, nem sok minden érdekelt, és még nem éreztem, hogy mi szeretnék lenni. Kiskoromban tanárnak, vagy állatorvosnak készültem, de idővel mindkettőt félretettem. Nyolcadiktól kezdve már készültem a bérmálkozásra is, de közben az osztályfőnöknek is le kellett adni, hogy hova megyek továbbtanulni. Végül szakács és asztalos szakokat jelöltem meg, amikor azonban megkaptam a sikeres felvételiről a levelet a faipari iskolából, kidobtam, mert azt mondtam, hogy ide nem megyek, de még akkor sem éreztem, hogy mit szeretnék csinálni. Nyolcadik után jött a bérmálás, és ekkor éreztem azt, hogy mélyebb lett a hitem. Észrevettem magamon, hogy mélyebbek lettek a szent gyónásaim, igazi bűnbánatot éreztem, de nem értettem pontosan, hogy miért. Az egyik szentmisén, amikor a pap változtatta át az ostyát meg a bort Krisztus testévé és vérévé, akkor éreztem magamban egy leírhatatlan belső dolgot, ami átjárta az egész testemet, lelkemet, egy olyan érzést, amit nem bírtam megmagyarázni. Telt-múlt az idő, és ha bárhol szóba került Isten, akkor megint éreztem ezt a különleges érzést. Egy másik különös pillanat volt az is, amikor az egyik hittanórán, amire csak én mentem el a tanulók közül, azt kértem az atyától, hogy a papságról beszéljen. Időközben sokat gondolkodtam a jövőmről, de mindig ugyanarra a témára, a papságra kerültek vissza a gondolataim. Így feltettem magamban a kérdést, hogy Istenem, azt szeretnéd, hogy pap legyek? Sokáig vártam a válaszra, de végül megkaptam, és a gyóntatószékben mondtam ki, hogy pap szeretnék lenni.

– A szakács szakma és az érettségi megszerzése után Szegeden tanultál teológiát. Érsek atya tavaly júniusban szentelt pappá, Félegyházán pedig október óta szolgálsz. Milyen tapasztalatokat szereztél ezidáig?
– Amikor ideköltöztem, minden idegen volt, nem ismertem senkit és kicsit olyan érzésem volt, mintha nem találnám a helyem. Viszont már az első vasárnapon megtapasztaltam, hogy Félegyháza egyértelműen katolikus város, erős az itt élők vallásossága. Vasárnap több szentmise is van mindkét templomban, de mindegyiken vannak hívek, már a reggeli fél hetesen is. Látszik, hogy igény van a vallásos lelkületre. Azt látom az embereken, hogy segítőkészek, kedvesek, szívélyesek és odafigyelnek rám. Két hónap nem sok idő, ezért szeretnék megismerni még több embert. Nagyon jó alkalmak erre a plébánia közösségi programjai, mert lehetőséget adnak a személyes találkozásra, beszélgetésre. Sokszor azért azt is észre lehet venni, hogy vannak olyan személyek, akiknek teljesen más gondolatuk van az egyházról, mint ami a valóság. Hallanak valamit, de nem jártak előtte templomba, és aztán megismernek minket, és megváltozik a negatív képük az egyházról, a papokról.

– Adventi időt élünk, hamarosan itt a karácsony. Te hogy ünnepelsz karácsonykor?

– A szegedi szeminárium előtt mindig a családdal töltöttem. Szenteste pásztorjátékkal idéztük fel Jézus Krisztus születésének történetét, majd az anyai nagyszülőknél vacsoráztunk. Karácsony első és másnapját az apai nagymamánál és a keresztszülőkkel töltöttük. A szeminárium fölborította ezt a rendet. Egy új közösség volt, akikkel együtt karácsonyoztunk. Pár hónapja ismertük csak egymást, mégis széppé és meghitté tudtuk tenni az ünnepet. Pappá szentelésem után az első karácsonyt a halasi plébánián töltöttem. Az ottani szokás szerint a kántornál vacsoráztunk, a családjával együtt ünnepeltünk, énekeltünk, imádkoztunk. Az idei ünnepet itt töltöm Félegyházán, a helyi közösségekkel is ünneplünk, és vendégségbe várjuk majd az újtemplom atyáit. A két ünnep között hazautazom Lajosmizsére, és meglátogatom a családomat.

– Az elmondások alapján sokféle karácsonyt éltél már meg. Mi az, ami mégis egységessé teszi? Mit üzen mindannyiunknak a szeretet ünnepe?

– Karácsonykor a keresztény világ Jézus születésére emlékezik. Azonban jóval több ez egy születésnél, ilyenkor tényleg csoda történik. Csoda az emberek szívében és lelkében. Akármerre jártam, a karácsonyt mindig meghittnek, szeretetteljesnek éreztem. Ilyenkor mindenki egymásra figyel, megszűnnek a feszültségek, a gondok, a nézeteltérések, a bántódások. Ilyenkor válik láthatóvá, hogy munkálkodik bennünk a Szentlélek, és Isten szeretete valóban kiárad minden ember szívébe. Ahhoz azonban, hogy ezt be tudjuk fogadni, meg kell tisztítani a lelkünket, gyónással, imádsággal, lemondással. Így lesz a karácsony valóban a szeretet ünnepe.

G.E.
Fotó: Fantoly Márton