Május 21. szerda, Konstantin
2014. július 18., 10:38

XVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Szeptember 5-én és 6-án ismét megrendezi a város a hagyományos gasztrokulturális fesztiválját Kiskunfélegyháza főutcáján.
Libafeszkó plakát 2014 0717.JPG (1653 x 2338 px)

A kiskun régió egyik legjellegzetesebb, legsajátosabb gasztronómiai fesztiválja a Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A környéken több évszázados múltra tekint vissza a lúdtartás, s ehhez igazodott a környék gasztronómiája is. A fesztiválon megkóstolhatják a híres félegyházi libamájat, lakomázhatnak a kitelepült vendéglők libából készült ételeiből, és persze elmaradhatatlan a libazsíros kenyér, a libatepertő.

A programok közt szerepel matyó népművészeti kiállítás, libafőző verseny, bábszínház, kézműves mesterek utcája. A kicsiket fakörhinta, játszóház és libasimogató várja. Mindkét napon rétes- és borkóstolók, helyi termék és hungarikum udvar várja a kikapcsolódni vágyókat. Szeptember 5-én pénteken fellép Szabó Balázs bandája, a Kaláka együttes valamint Tóth Vera és zenekara. Szeptember 6-án szombaton kerül sor az I. Kunsági Néptáncegyüttesek találkozójára. Ugyanezen a napon Palya Bea, Cimbaliand és Zséda koncert is várja az érdeklődőket.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram