Válaszokat vár a képviselő
A nyílt levél megfogalmazásának szükségességét így indokolta a képviselő-jelölt: – A múlt héten jelent meg az információ, hogy a 3 éves több tízmilliárdba kerülő kormánypropaganda ellenére is az Orbán-kormány migránsokat fogadott be a Magyar Köztársaság területére. Ez számunkra megdöbbentő. Tudjuk azt, hogy ahol a migránsok megjelentek, ott nőtt a bűnözés, konfliktusokat okoz az ott élőkkel, hogy más a kultúrájuk, az élethez való hozzáállásuk, miközben támogatják őket az ott élők rovására. Nem szeretnénk, ha ez a helyzet térségünkben is kialakulna, éppen ezért tettem fel kérdéseimet levelemben Lezsák Sándor országgyűlési képviselő úrnak.
Tisztelt Lezsák Sándor Képviselő Úr!
Kormánytagok ismerték el, hogy 2300 migránst fogadtak be Magyarországra, és a betelepítések jelenleg is „non-stop zajlanak.” Az Önök kormánya tízmilliárdokat költött az ál-országvédés népszerűsítésére, most lebuktak és kénytelenek voltak elismerni, hogy három éven keresztül hazudtak az embereknek.
Minden kampányüzenetüket arra alapozták, hogy megvédik az országot, és nem engednek be migránsokat. Ez most megdőlt.
Becsapták még a saját szavazóikat is, amikor harcot hirdettek Brüsszel ellen, amikor saját magukat a haza megmentőiként tüntették fel, mondván: a Fidesz egyetlen bevándorlót sem fogad be. Ezzel szemben a valóság az, hogy titokban, három év alatt 2300 bevándorlót telepítettek hazánk földjére – a letelepedési kötvénnyel betelepített, mintegy 20 ezer (gazdag) migránson felül – , ami nagyjából kétszerese annak a kvótának, amely ellen – szóban – harcot hirdettek.
Talán az ünnepekkor azért kellett megerősíteni a forgalmasabb helyek védelmét, mert számítottak a betelepített migránsok általi terrortámadásokra?
Kérem, adjon tájékoztatást, pontosan hol-, hány és milyen országból származó migránst helyeztek el választókerületünkben?
Személyesen Ön mit tesz azért, hogy településeinkre a Kormány ne telepítsen migránsokat?
Kérem, adjon tájékoztatást, hogy választókerületünkben kell-e félnünk a migránsokkal érkező terroristáktól?
Hajlandó-e nyilvánosan bocsánatot kérni választókerületünk lakosságától, amiért politikai érdektől vezérelve a Kormány és egyúttal Ön is három éven keresztül folyamatosan hazudott a migráció ügyében
Üdvözlettel:
Kollár László képviselőjelölt
Kelt: Kiskunfélegyháza, 2018. január 22.








