Március 15. szombat, Kristóf
2017. szeptember 16., 18:34

Titkok a levéltárból - Régi idők reklámjai 9. - Élvezeti cikkek, mint gyógyszerek

Az 1885 és 1900 között megjelent három félegyházi újságban szép számmal találhatók olyan hirdetések, melyekben ma már élvezeti cikkeknek minősülő termékeket kínáltak gyógyhatású szerként.
16. Régi idők reklámjai 9. Élvezeti szer.jpg (

Az alkohol tartalmú italok közül a ma is forgalomban lévő Unicum-ot emésztési zavarok, gyomorgörcs, hidegláz [hidegrázás] kezelésére ajánlották, hasonlóan, mint a „Barát-ital” néven szereplő gyomorlikőrt. Szintén ilyen problémák ellenszeréül kínálták a konyakot, ami ráadásul állítólag a fertőző betegségekkel szemben is hatásos volt. A vérszegénység ellen javasolták az „Alföldi Gyógycognac”-ot, illetve a magas vastartalmú „Vasbort”. Ugyancsak a vérszegénységet kívánta gyógyítani az orvosi malaga-kivonat. Mivel a malaga tulajdonképpen spanyol édes csemegebor, ezért érdekes, hogy gyermekek számára is ajánlották erősítőszerként, illetve gyomorgyöngeség ellen.

Nem csak alkoholtartalmú szereket kínált a Hoff-cég – ők malátakivonattal dolgoztak –, termékeik között szerepelt a „maláta egészségi sör” mellett a „maláta mellcukorka” és „maláta egészségi csokoládé” is. Ezeket a készítményeket használhatták mell-, gyomor- és tüdőbetegség, valamint „elnyálkásodás” és köhögés ellen; ideggyengeség, étvágytalanság illetve álmatlanság esetén. A szintén ebből az alapanyagból készült „Kathreiner maláta-kávét” egészségi kávéként az egész család számára reklámozták.

Ahogy a változatos grafikai megoldásokkal kiegészített hirdetés fogalmaz: „A legelső orvosok ajánlják mint erősítőszert; használható ideg- és gyomorbántalmakra; étvágygerjesztő, asszonyok és gyerekek gyönge szervezetének táplálója.” Meglepő, hogy a „Hungária pótkávét” nemcsak vérszegénység kezelésére kínálták, de a reklámja szerint kávé létére álmatlanság ellen is szolgált.

Ónodi Márta
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram