December 7. vasárnap, Ambrus
2016. augusztus 06., 20:58

Óvja a mérőóráját!

A közmű-mérőórák helyzetével, ellenőrzéseivel, visszaélésekkel, a fogyasztók lehetőségeivel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal karöltve.
Gázóra 2016 0806.jpg (640 x 426 px)

A magyar energetikai hivatal országos kampányba kezdett, a különböző mérőórák kezelésével, használatával, megőrzésével kapcsolatban. Az akcióval kapcsolatban kiadványokat bocsátott ki, és országos sajtótájékoztató-sorozatot kezdeményezett, főként a fogyasztók szolgáltatókkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése, a mérőórákból eredő problémák kiküszöbölése érdekében.

Dr. Scherer Zsolt az energetikai hivatal sajtószóvivője bevezetőjében elmondta, az országban 15 millió különféle mérőóra működik, amelyeknek nagyjából 10 százalékát ellenőrzik évente a szolgáltatók. Ezzel együtt is mindössze 1500 panaszbeadvány érkezik hivatalukhoz; kampányuk célja, hogy az ezekből leszűrhető tapasztalatok alapján is csökkenjen a vétlen fogyasztók kiszolgáltatottsága. A panaszokból egyértelműen kiderül, hogy a panaszbeadóknak nincsenek információik, hogy eljárás esetén milyen lehetőségeik vannak.

Dr. Kolozsi Sándor az energetikai hivatal fogyasztóvédelmi főosztályának vezetője a szabálytalan vételezés témakörét részletezte a sajtó számára.

- Sokszor előfordul, hogy a fogyasztó ártatlan, a kiadvány ebben a kérdésben tartalmaz üzeneteket, s részletezi, hogy az ügyfélnek milyen teendői vannak a mérőórákkal kapcsolatban. Igyekeztünk elkerülni az elméletieskedést, gyakorlati oldalról közelítjük meg a problémákat - mondta. - Minden fogyasztó érintettje lehet egy ilyen ellenőrzésnek. Hiteles kommunikációt szeretnénk folytatni, tudatosítani, hogy az ellenőrzés a szolgáltató részéről nem túlkapás, hiszen a mérőeszköz a társaság tulajdonában van, ezért bármikor jogosult ellenőrizni.

Dr. Kolozsi Sándor hozzátette, a fogyasztónak tartózkodnia kell a mérőórákkal kapcsolatban mindenféle állapotváltoztatástól, rongálástól, valamint kötelezettsége, hogy ha a mérőn bármilyen beavatkozást, sérülést észlel, azonnal értesítenie kell a szolgáltatót.

A főosztályvezető felhívta a figyelmet: minden olyan tevékenység, ami a mérőóra állapotának megváltoztatására irányul, jogszabály ellenes, továbbá élet-és balesetveszélyt is hordoz magában. Nemrég egy illegális energiavételezés, „megkampózás" miatt egy gyermek halálos áramütést szenvedett. A mérő megkerülése, a számlálószerkezet manipulálása kötbért, jogkövetkezményt, szankciót vonhat maga után, ami néhány tízezer forinttól kilencmillióig terjedhet, ráadásul a veszteség kihat minden fogyasztóra.

Kiemelte: ellenőrzés alkalmával fontos arról meggyőződni, hogy valóban a mérőellenőrök jöttek-e az ingatlanunkhoz. Elvárás továbbá, hogy a fogyasztó legyen jelen mindig az ellenőrzésnél - ne menjen el például kávét főzni. Jogában áll megkérdezni, hogy az ellenőrök miért jöttek, világos tájékoztatást kell kapnia. Ha valami gyanúsat, furcsaságot tapasztal, jegyzőkönyvbe foglaltathatja. A folyamat során a fogyasztó a mérőellenőrök ellenőre.

A szakember képeken mutatta be a leggyakoribb mérőeszköz-rongálásokat, -befolyásolásokat, a mérőóra elkerüléstől, az órakiiktatásig, a számlálószerkezet megakasztásáig, amit a plexi betörésével kifúrásával érnek el a csalók. Elmondta, vannak, akik „fel nem fedezhető beavatkozásokat" kínálnak a csalásra, de dr. Kolozsi Sándor hangsúlyozta: nincs ilyen, minden beavatkozás felfedhető.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az energetikai hivatal kizárólag országos szervezet, nincsenek területi szervei, ezért a kormányhivatalokkal kiváló együttműködésben dolgoznak együtt - amit a tájékoztatón megjelent dr. Zombor Attila, A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója is megerősített. A kampány papíralapú kiadványai is a kormányhivatalokban érhetők el, de az ismertek az interneten is megtalálhatók az energetikai hivatal honlapján, a www.mekh.hu-n

Fotó: MTI

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram