November 15. szombat, Albert, Lipót
2020. június 05., 17:16

Nyári táborokkal segítene a szülőkön a Móra Ferenc Művelődési Központ

Bár a közművelődési intézmények jelenleg zárva tartanak, és erre vonatkozó kormányzati enyhítés még nem született, a Móra Ferenc Művelődési Központ már tervezi a nyár gyermekprogramjait. Az eddigi kéthetes kézműves tábor például két hónapra bővülne, így 6 turnusban várnák az elsősorban 6-10 éves korosztályt.
nyári táborok.jpg (2048 x 1365 px)

– Ezúton üzenjük, hogy itt vagyunk, nem fognak magukra maradni a tartalmas nyári időtöltés feltételeinek megteremtésében sem a gyermekek, sem pedig a szülők. Segíteni szeretnénk a táborokkal, számíthatnak ránk. A Móra Ferenc Művelődési Központban biztonságos helyen lesznek a gyermekek, vigyázunk rájuk és garantáltan hasznosan töltik majd a szabadidejüket – mondta el Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója.

– A nyári napközis táborok lebonyolításának egészségügyi előírásai a birtokunkban vannak, ismert a fertőtlenítések menete és módja, mindenre felkészültünk. A létszám tekintetében szigorúbb szabályozás lesz: 12 fő gyermek a maximum létszám, ami mellett biztonsággal valósíthatók meg a foglalkozások – tette hozzá az igazgatónő, arra kérve a szülőket, hogy amennyiben igényük van a táborra az esetleges nyitást követően, jelezzék azt a 76/466-843-as telefonszámon, vagy üzenjenek a művelődési központ Facebook-oldalán.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram