Január 25. vasárnap, Pál
2017. augusztus 01., 19:19

Neumann János nevét viseli a kecskeméti egyetem

Augusztus elsejétől Neumann János Egyetem néven működik tovább a korábbi Pallasz Athéné Egyetem. Az intézmény az MTI-nek küldött közleményben emlékeztetett: a névváltoztatást az egyetem szenátusa azért kezdeményezte, mert meggyőződése, hogy a magyar származású világhírű tudós tudományos-kutatói öröksége és szellemisége minden tekintetben kapcsolódik az egyetem sokszínű szakmai, tudományos és képzési tevékenységéhez.
Neumann János Egyetem tábla 2017 0801.jpg (600 x

A közlemény idézte Ailer Piroskát, az egyetem rektorát, aki kedden, Kecskeméten, az egyetem névtáblájának avatóünnepségén kijelentette: az intézménynek nagy megtiszteltetés, hogy Neumann János nevét viselheti, és mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa a névadó tudományos munkásságának, eszmeiségének ápolását és tovább örökítését.  

Finta Zita kancellár a tájékoztatás szerint azt mondta, hogy az intézmény előtt álló fejlesztési célok és tervek egyik fontos mérföldköve a Gazdaságtudományi Tudásközpont létrehozása volt, amelyről 2017 júniusában döntött a szenátus. A központ képezi majd az alapját a közeljövőben létrehozni kívánt Gazdaságtudományi Karnak, melynek az épülő új campus ad majd helyet.  

Az új campus oktatási épülete várhatóan jövő szeptemberre készül el. A beruházás következő ütemében felépülő igazgatási-adminisztrációs épületek, a tudástár-könyvtár és a kollégium pedig biztosítéka lesz annak, hogy az egyetem új kara által nyújtott versenyképes és színvonalas képzés a legkorszerűbb oktatási környezetben valósul meg - olvasható a közleményben. 

Közben lezárult a kecskeméti campus építés első ütemének műszaki ellenőri, valamint lebonyolítói feladataira kiírt közbeszerzési eljárás, melyet a Campus 2017 Konzorcium nyert meg - tájékoztatta az építkezést koordináló Kecskeméti Duális Oktatási Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint az ajánlati felhívás április 8-án jelent meg. A nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárás során négyen tettek ajánlatot, amelyekből a hiánypótlási adatszolgáltatások után kettő maradt érvényes. A bíráló bizottság döntése értelmében a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatot a Campus 2017 Konzorcium adta, amelynek tagjai a FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. és a Friday Creative Kft. Az egyetem - a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola integrációjával - 2016. július 1-jén négy karral kezdte meg működését, Pallasz Athéné Egyetem néven. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram