Március 16. vasárnap, Henrietta
2025. február 05., 08:00

Megtartották az idei év első bizottsági üléseit

Megtartották az idei első városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági bizottságok üléseit február 3-án és 4-én a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák február 6-ai képviselő-testületi ülés napirendi pontjait.

Bense Zoltán távollétében Szabó József összegezte a városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság tárgyalásának legfontosabb témáit:

– Elsődleges napirendi pontunk Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának 2025 évi költségvetési rendelete volt. Emellett döntöttünk a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjairól és felügyelőbizottsági tagjairól, valamint a települési támogatásokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Továbbá foglalkoztunk a tavalyi évből áthúzódó önkormányzati feladatokkal is.

Dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke elmondta:
– Bizottságunk tizenhárom napirendi pontot tárgyalt, köztük a város 2025-ös költségvetését, amelyet egyhangúan elfogadtunk. A végső döntés természetesen a képviselő-testületi ülésen születik meg. A civil és sporttámogatások ügyében is határoztunk: a civil szervezetek számára rendelkezésre álló keretet 15 millió forintról 17 millióra emeltük, míg a sporttámogatás változatlan maradt. A pályázati kiírás február 18-tól elérhető lesz a város honlapján.

Szamosi Endre, a jogi bizottság ülésének levezető elnöke hangsúlyozta:
– Nyolc napirendi pont szerepelt bizottságunk ülésén. Módosítottuk a települési támogatásokról szóló rendeletet, mivel az infláció következtében a szociális támogatások reálértéke csökkent. Ennek megfelelően a természetbeni rendkívüli települési támogatásként adható vásárlási utalvány összege emelkedik: kétfős családok esetében kétezer-ötszáz forintról négyezer forintra, négyfős családoknál négyezer forintról hatezer forintra, négy fő felett pedig hatezer forintról nyolcezer forintra. A nagycsaládosok számára nyújtott gyermekvédelmi támogatás hatezer forintról tízezer forintra nő. Ezen túlmenően töröltük a szociális szilárd fűtőanyag támogatásra vonatkozó vagyoni vizsgálati feltételt.

– Tárgyaltuk a város 2024-es költségvetésének módosítását és a 2025-ös költségvetési tervezetet is, amely biztosítja a megkezdett és tervezett fejlesztések megvalósítását – folytatta a képviselő.

– Többek között a Vasas pálya felújítása, a Kossuth utca arculatának modernizálása, a Kiskunfélegyházi Ipari Park fejlesztésének második üteme, a Felsőtemető ravatalozójának korszerűsítése, valamint a Csanyi úti szociális otthon tetőszerkezetének, nyílászáróinak és korlátainak felújítása is szerepel a tervek között. Ezen felül támogatjuk a kórház lézeres szakrendelését és a városi sportegyesületeket.

Gyenes Attila, a gazdasági bizottság elnöke kiemelte:
– Javaslatot tettünk a város 2025-ös költségvetésének módosítására. Örömteli, hogy az önkormányzat évek óta fennálló tartozásai kiegyenlítődtek, így kedvezőbb gazdasági helyzetben működhetünk. Ez lehetőséget teremt infrastrukturális fejlesztésekre, útfelújításokra, ingatlanfelújításokra, valamint a kulturális és közösségi rendezvények színvonalának növelésére. Döntöttünk továbbá ingatlanhasznosítási kérdésekről és nem lakás célú önkormányzati ingatlanok bérbeadásáról is, amely további bevételi forrást jelent a város számára.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram