November 8. szombat, Zsombor
2016. július 13., 10:22

Lovasok az utakon - fokozott figyelmet kérnek az autósoktól!

Mintegy 400 lovat várnak a szervezők a július 15-e és 17-e között megtartandó Nyeregszemlére, melynek \nidén a Kiskunfélegyházi Parkerdő ad otthont. Mivel a lovasok nagy része nyeregben, illetve bakon ülve teszi meg a rendezvényre vezető utat, így a következő napokban többükkel találkozhatnak az autósok az ország utain.
Lovasok az utakon nyeregszemléhez 2016 0712.jpg (

A lovasok többsége kisebb-nagyobb csoportokban, illetve magányosan poroszkálva már úton van. Felbukkanásuk főként a kevésbé járt alsóbbrendű aszfaltozott utak környezetében, a Duna és a Tisza középső szakaszán a hidaknál és a kompátjáróknál várható. Az autópályákat a felüljárókon keresztül kerülik. A csapatok útvonala érinti Pest, Tolna, Jász-Nagykun, Csongrád és Bács-Kiskun megyék útjait, így az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét kérik szerdán, csütörtökön és pénteken.

Mivel a ló alapvetően félénk állat és képes megriadni a legkisebb zajtól is, ezért a szervezők kérik a közlekedőket, hogy a lovasokat semmiképpen ne köszöntsék autókürttel, és csak lassan, biztonságos távolságban, nagy ívben kerülve előzzék őket.

Ugyanez a kérés vonatkozik a lószállítóval közlekedőkre is, kérik, velük szemben is hasonlóan előzékenyen járjanak el, hiszen a lószállítók speciális súlyelosztásából, valamint súlypontjából adódóan egy hirtelen fékezés komoly balesethez vezethet.

Megértésüket köszönik!

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram