Július 17. csütörtök, Elek, Endre
2014. szeptember 27., 19:45

Kutyavilág a Petőfi téren

Szépségversenyre készítették fel kedvenceiket a hét végén a félegyházi kutyatartók. Mint kiderült, jól tették dolgukat, mert a zsűri és a szép számú közönség is nehezen tudta eldönteni, hogy melyik lehet a legszebb. Szeptember 27-én a Petőfi téren több mint egy tucat kutyust vonultattak fel gazdáik. Voltak közöttük fajtatiszták és keverékek is, de egyben mindegyik megegyezett: szépek, kedvesek, barátságosak és jól idomítottak voltak.
P9260003.JPG (2976 x 3968 px)

A bíráló bizottság mozgásukat, szőrzetüket, szemüket, fülüket, csontozatukat és ízületeiket is vizsgálta, illetve pontozta. A végén mégsem volt könnyű döntést hozni. A félegyháziak ugyanis szeretik a kutyákat, és legtöbben gondos gazdák is – fogalmazta meg dr. Medgyesi József a rendezvény szervezője és zsűrielnöke. A legnagyobb örömet az jelentette számára, hogy olyan, szépen ápolt kutyusokat is neveztek, amelyek a kutyamenhelyen találtak – szemmel láthatóan – jó gazdákra. Nehéz volt a sorrend kialakítása, eredményt azonban hirdetni kellett. Ennek értelmében a kutya szépségverseny győztese Maci, a menhelyről származó fekete, keverék kan kutya lett (gazdája Kovács Ferenc). 2. Füles (Border Collie, gazdája: Varga Tibor), 3. Tonic (menhelyről származó keverék, gazdája: Kovács Ádám), 4. Toto (Westile, gazdája: Bodor Anikó). A nyerteseket oklevéllel és kutyatáppal jutalmazták a szervezők.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram