November 8. szombat, Zsombor
2016. július 11., 23:17

Kortárs segítők lesznek

Nemzetközi ifjúsági cserének adott otthont Kiskunfélegyháza Drog=Illusion címmel, július elején az Európai Unió támogatásának köszönhetően. A Kreatív Mozaik Alapítvány a mintegy 30 határon túli magyar és félegyházi fiatalból olyan kortárs segítőket képzett ki, akik empátiával fordulnak majd bajba jutott társaikhoz, és képesek lesznek számukra valós segítséget nyújtani. Ennek érdekében a szakemberek délelőttönként bemutatták a drog fajtáit, hatásait, jogi és pszichés következményeit tréningmódszereket alkalmazva.
DSC_0335.JPG (2144 x 1424 px)

Kárpáti Rita projektmenedzser elmondta, hogy drogokra való nemet mondás megtanításán, azok hatásainak megismerésén túl arra irányították a fiatalok figyelmét, hogy léteznek olyan alternatívák, amelyek sikerélményt és mély emberi kapcsolatokat kínálnak a kábulat illúziója helyett.

Az egy hét alatt a résztvevők látogatást tettek a rendőrkapitányságra, a börtönmúzeumba, de jutott idő strandra és kerékpártúrára is délutánonként. A fiatalok négy csapatban egy-egy droggal kapcsolatos filmet, jelenetet is összeállítottak, amit a Rocktárban megrendezett búcsúesten mutattak be egymásnak.

Az eseménydús hétvégén a résztvevők abban a reményben váltak el egymástól, hogy lesz még lehetőségük tapasztalataikat személyesen megbeszélni.
 

A projektet az Európai Unió Erasmus+ programja támogatta.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram