Március 19. szerda, Bánk, József
2019. november 21., 13:23

Játékosan készültek fel a bűnelkövetők ellen

Bűnügyi szempontból még mindig a nyugdíjas korosztály a legveszélyeztetettebb. Éppen ezért a helyi rendőrkapitányság 2017-ben elindított egy olyan felvilágosító, figyelemfelkeltő programot a Nyugdíjas Akták című előadással. Tavaly az Antibetyár programmal folytatódott a bűnmegelőzés elleni küzdelem, melynek a Kiskun Múzeum adott otthont. Idén november 20-án a művelődési központban egy játékos kvízbe rejtett programmal folytatódott a sorozat, amely elsősorban arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet azokra a mozzanatokra, amelyek segítik a trükkös csalók felismerését, a betöréses lopások elleni védekezést.
DSC_0027.JPG (3008 x 2000 px)

A bűnmegelőzési program házigazdája dr. Horváth-Rekedt Gréta, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója és Gulyás Réka programszervező volt, a zsűrit pedig Timafalvy László ezredes, kapitányságvezető, Mahlaj Róbert r. alezredes és Bodor Mariann programszervező alkották.

Dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy köszöntőjét követően Timafalvy László kapitányságvezető szólt a megjelentekhez: - Mivel ezek a programok sokkal hatékonyabbnak bizonyultak bűnmegelőzési szempontból, mintha egy-egy nyugdíjas klubba ellátogatunk volna, úgy gondolom, hogy ez a vetélkedő is meghozza a várt eredményt. Mindezt az a tény is alátámasztja, hogy Kiskunfélegyházán az utóbbi években folyamatosan és jelentősen csökkent a bűncselekmények száma. Sőt kihangsúlyozom azt, hogy az utóbbi időszakban egyáltalán nem történt olyan bűncselekmény, melyet kifejezetten idősek sérelmére, például trükkös lopásokkal követtek volna el – mondta el a játékos délelőtt nyitányaként Timafalvy László.
        

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram