április 29. kedd, Péter
2015. április 27., 16:28

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Ybl Miklós

Ybl Miklós (1814-1891) neves építész – többek között a Magyar Állami Operaház tervezője – a Szent István templom építése révén került kapcsolatba Kiskunfélegyházával.
Ybl Miklós aláírása Titkok a levéltárból 2015 0427

A város vezetői 1808-ban határozták el a lakosok számának emelkedése miatt, hogy a már meglévő Sarlós Boldogasszony templom mellé egy másikat is építtetnek. A pénzgyűjtés hosszú évtizedei után az 1870-es évek elején került a város olyan anyagi helyzetbe, hogy érdemleges tárgyalásokat kezdhetett az új templom felépítéséről.

A tervezéssel és kivitelezéssel Pártos (Puntzman) Gyulát bízta meg a képviselő-testület 1873 szeptemberében. A templom végleges terveit Pártos még abban az évben bemutatta egy szakértő bizottságnak, a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek. A bírálók között volt Ybl Miklós, az előbb említett egylet Építészeti Szakosztályának elnöke is. Az általa is aláírt, Kiskunfélegyháza városnak megküldött véleményezés szerint „az épülendő templom Félegyházának mindenesetre díszére váland.” Elismerően szólt a tervező munkájáról is: „[...] a szerkesztési szabályok gondos, lelkiismeretes megtartása e tervezetben józan ökonómiával párosul.” Ybl kedvező ítéletének köszönhetően elkezdődhettek az Újtemplom tényleges építési munkálatai.

A város újabb katolikus temploma, a kéttornyú, neoreneszánsz Szent István templom 1877-re épült fel és a belső bútorzat, valamint a harangok beszerzését követően 1880-ban megtörtént a felszentelése is, önálló plébániát 1885-ben alapítottak mellé.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram