December 7. vasárnap, Ambrus
2022. június 05., 16:19

Gyermeknapot tartottak Gátéron

Remek hangulatú gyermeknapi rendezvényre várták az érdeklődőket Gátéron, a sportpályán és mellette lévő telephelyen június 4-én, ahol egész nap fáradhatatlanul dolgoztak a szervezők, hogy minél több gyermekmosolyt gyűjthessenek be.
20220604_150820.jpg (4032 x 1816 px)

Szép példája volt az esemény az összefogásnak, hiszen a szülők mellett az önkormányzat, helyi és városi vállalkozók, a nyugdíjasklub, a polgárőrség mind azon dolgozott, hogy egy igazán jó hangulatú gyermeknap valósulhasson meg – tudtuk meg Dakóné Csernák Anita főszervezőtől.

A nap folyamán karatebemutatót, táncos produkciókat láthatott a közönség. Megmutatták tudásukat az óvodások, a Vitalitás TSE fiataljai, valamint a szenior táncosok is vastapsra bírták a közönséget. A produkciók között sportversenyek is helyet kaptak, ahol apáknak, anyáknak és gyermekeknek is egyszerre jutott egy-két vicces feladat. A program zárásaként tombolát sorsoltak, ahol a fődíj egy gyermek futóbicikli volt, a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szerviz felajánlásaként.

Z. A.
              

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram