Május 18. vasárnap, Alexandra, Erik
2016. május 15., 18:30

Félegyházi mesterségek nyomába eredtek diákjaink

„Mesterek és mesterségek dicsérete” címmel hirdették meg a XII. helyismereti vetélkedőt általános- és középiskolásoknak. A Kiskun Múzeum felhívására idén is sok diák jelentkezett. A 3 fős csapatok ellátogattak a levéltárba, a Kossuth Lajos Szakképző Intézetbe, és mestrembereket kerestek fel, akikkel interjút készítettek, fotókkal dokumentálták munkájukat. A harmadik - záró - fordulóra május 9-én került sor. Ekkor a Kiskun Múzeumban, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, a városházán, a Szakmaközi Művelődési Házban és az Ipartestületben kellett feladatokat megoldaniuk a csapatoknak. Az eredményhirdetésre május 19-én a múzeumban kerül sor.
DSC_0032.JPG (6016 x 4000 px)

Nem véletlen, hogy idén a mesterségek és a mesterek kerültek a vetélkedő középpontjába. Idén ugyanis Félegyházán számos kerek évfordulón emlékezhetünk meg a mesterségekkel kapcsolatban, hiszen 250 éve a szabó-szíjjártó céh, 175 éve pedig az ács-kőműves-molnár céh alakult meg. A kiskunfélegyházi Ipartestület épp, hogy elmúlt 130 éves, és 120 esztendeje annak, hogy életre hívták városunkban az Iparos Ifjak Egyletét. Az ipari iskola utódának, a Kossuth Lajos Szakképző Intézménynek idén 40 éves a tanműhelye.

A helytörténeti vetélkedő korcsoportonkénti első három helyezettjének a Városlapítók napján, május 22-én, vasárnap az ünnepi közgyűlésen adják át az elismerő okleveleket és jutalmakat. Az első hat helyezést elért csapat jutalma egy kirándulás lesz Budapestre, ahol többek között ellátogatnak a Néprajzi Múzeumba is.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram