November 15. szombat, Albert, Lipót
2015. július 30., 16:11

Félegyházi diákok a világ legjobb gépírói között

Eredményesen zárták az 50. gépíró világbajnokságot a félegyházi diákok is. Az 50. Intersteno világversenynek ezúttal a budapesti Corvinus Egyetem adott otthont.
Félegyházi gépírók versenye 2015 0730,.jpg (650 x

A verseny kiemelten fontos volt a félegyházi diákok és tanáraik számára, hiszen idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége, továbbá szakmai kuriózum, hogy legutóbb 1975-ben volt hazánkban világbajnokság – nyilatkozta Csenkiné Bihal Mária, felkészítő tanár. Elmondta, 38 ország versenyzői több kategóriában mérték össze tudásukat. Így gépírásból és gyorsírásból, de versenyezhettek gyorsíró- és hangírógéppel, rajthoz állhattak beszéd utáni gépírásból, és próbára tehették képességeiket szövegszerkesztésből is.

A tanárnő szerint tanítványai az elvárt eredményeket hozták. Beszéd utáni gépírásból tanulói kategóriában 7. lett Kovács Dominik, a Szent Benedek Gimnázium diákja. 8. lett Nagy Dániel, szintén a Szent Benedek Gimnázium tanulója. Junior gépírás kategóriában 20. lett Farkas Gábor és 22. Novák Balázs Közgés diákok. Tanulói gépírásban 12. lett Kovács Dominik, 22. Árokszállási Tamás és 23. Fodor Ádám, a Szent Benedek Gimnázium diákjai.

A verseny után a diákok kipróbálhatták a szakma technikai újdonságait, így a gyorsírógépet és a szótagíró stenotype holland masinát is. Ugyanakkor számos kellemes programmal is készültek a szervezők. A budapesti kirándulások mellett részt vehettek Gödöllőn a Fiatalok napján is. Az verseny az Európa-hajón gálavacsorával zárult.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram