április 22. kedd, Csilla, Noémi
2019. május 13., 18:26

Elfoglalják a börtönmúzeumot az antibetyárok

Bár a Kiskun Múzeum még zárva tart, a börtönmúzeumban így is rendszeresen indulnak kaland- és tudásvágyó csoportok, hogy az Antibetyár játék keretében bűnmegelőzési ismeretekre és készségekre tegyenek szert. A program január végén indult, azóta diák, nyugdíjas és pedagógus csoportok egyaránt éltek a lehetőséggel, de az igazi célközönség továbbra is a lakosság – tudtuk meg dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagytól, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadójától.
_DSC7546.jpg (2048 x 1365 px)

Az interaktív nyomozójátékban egyszerre 15 fő vehet részt, a játékosok két csoportban teljesítik a szórakoztató, sokszor vicces feladatokat, és közösen oldják meg a feladványokat. Mindeközben nem csak jól szórakoznak, de azt is megtanulják, hogy „betyárok” ma is vannak. Igaz, sokkal nehezebb őket felismerni, mint amikor bőgatyát hordtak, de a céljuk ugyanaz: becsapni, megkárosítani a hiszékeny, jószándékú embereket. Ehhez igen gazdag eszköztárral rendelkeznek, aminek a felismeréséhez is segítséget nyújt az Antibetyár játék. Így a bűnmegelőzési ismereteket szinte észrevétlenül, élményszerűen építik be a résztvevők, miközben jól is szórakoznak.

A Kiskun Múzeum börtönmúzeuma szinte kínálta magát, mint optimális helyszín. A foglalkozás során a csapattagoknak együtt kell gondolkodniuk a feladatok megoldása érdekében, s bár tulajdonképpen önállóan dolgoznak, a múzeum munkatársa, Kovács Nándor a háttérből segíti, támogatja őket jó humorral, emberközeli hozzáállással.

A projekt a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács támogatásával valósul meg.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram