December 7. vasárnap, Ambrus
2015. július 17., 12:53

Egy kikristályosodott félegyházi ügy margójára

Bottal és ököllel ütötték és összerugdosták azt a drogdílert, aki egy tininek adott el drogot tavaly Kiskunfélegyházán. A fiatal rosszul lett a „kristálytól”, bátyja és ismerősei estek neki a kábítószer-kereskedőnek.
Kristály kábítószer 2015 0717.jpg (500 x 344 px)

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi ellen, akik Kiskunfélegyházán bottal, ököllel és rúgásokkal bántalmaztak egy helybéli drogkereskedőt, mert egyikük testvére a férfi által eladott szertől rosszul lett.


Az ügyészség közlése szerint az 56 éves, 25 éves, 19 éves és 26 éves kiskunfélegyházi férfiak 2014. június 1-jén délelőtt elmentek a drogkereskedéssel foglalkozó férfi kiskunfélegyházi lakásához. Az előző napon a drogkereskedő „kristály” nevű dizájnerdrogot adott el a 19 éves vádlott kiskorú testvérének, ettől lett rosszul a gyermek, mentővel kellett kórházba szállítani.

– A sértett invitálására mind a négy vádlott bement a nyitott kapun keresztül az udvarra, amely csak az utcafront felől volt bekerítve. A vádlottak számon kérték a drogkereskedőn az előző napi „üzletet” és hangosan veszekedni kezdtek. A legfiatalabb vádlott magával vitt egy 2,5 cm átmérőjű botot is, amivel megütötte a sértett fejét. Ezután a többi vádlott is bekapcsolódott a verésbe, elkezdték ütni és rugdosni a drogkereskedőt. Miután a sértett a földre került, ott is folytatták a bántalmazását mintegy 3 percen át. A 19 éves vádlott továbbra is a kezében lévő bottal ütötte, míg a másik három vádlott ököllel ütlegelte, illetve rugdosta a sértettet – részletezte dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

A verésnek közönsége is akadt, többen a kerítésen át nézték, ahogy verik a dílert. Miután már túl sok volt a szemtanú, a négy férfi jobbnak látta, ha beülnek a kocsijukba és elmenekülnek.

A vádirat szerint a sértett a fején, mellkasán és a karján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a bántalmazás miatt súlyosabb sérülés – az alkarcsont, illetve a koponyacsont törése is – kialakulhatott volna. A garázda férfiak szabadlábon várják a tárgyalást, őket a járási ügyészség garázdaságon súlyos testi sértés kísérletével is vádolja. Bűnösségükről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.
 

A dílere ellen is eljárást indítottak

A drogkereskedéssel foglalkozó kiskunfélegyházi férfi – a közleményben írt testi sértés sértettje – ellen kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás van folyamatban. A sérelmére elkövetett bántalmazás óta a gyanúsítottként kihallgatott férfit előzetes letartóztatásba is helyezték, jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti - közölte az ügyészség.

Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram