December 7. vasárnap, Ambrus
2020. június 22., 17:52

Bács-Kiskun boldoggá tesz

300 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bács-Kiskun boldoggá tesz című pályázata.
Bács-Kiskun boldoggá tesz illuszt 2 16_9 2020 0426

A projekt a helyi partnerség és együttműködés elmélyítését, az ott élők térséghez kötődésének erősítését tűzi célul. A települési, térségi, megyei közösségek erősítésében kiemelt szerepet szán a célzott közösségi programoknak, rendezvényeknek. Célja a helyben lakó, a közösségek motorját alkotó emberek bevonása a projektbe, egyben képzésük és motiválásuk. Így szeretnék elérni, hogy Bács-Kiskun megyében olyan önszerveződő közösségek alakuljanak ki, amelyek a későbbiek során finanszírozási források nélkül képesek önállóan is fennmaradni. Mindezzel a helyi identitáson túl a megyei identitás elmélyülését és a társadalmi kohéziót erősítenék, hogy véső soron a helyi emberek büszkék legyenek Bács-Kiskun megyére, és az valóban boldoggá tegye őket.

A fő célkitűzésen keresztül az alábbi részcélok is megvalósíthatók:

• a megyei identitás megerősítésével és az aktív közösségi léttel csökkenteni az elvándorlást,

• az eddig rejtett, a közösség számára nem elérhető, de a közösség tagjainál „megbújó” hagyományok, kulturális, természeti, gazdasági, szakmai tudást igénylő értékek feltárása, integrálva a jelenleg a birtokunkban lévő tudással, annak érdekében, hogy a közösség látható értékei minél gazdagabbá és ismertebbé váljanak.

• a jelenlegi civil aktivitás, az alulról jövő kezdeményezőkészség megerősítése a projekt keretében foglalkoztatott szakemberek munkája által, valamint a helyi lakosok aktivitásának növelésén keresztül.

A projekt végrehajtása során 443 fő hátrányos helyzetű személy, 8851 résztvevő bevonásával tervezik.

Bővebb információ: www.bacskiskun.hu

A projekt az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetési irányzatból kerül finanszírozásra.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram