November 9. vasárnap, Tivadar
2015. július 21., 13:11

A kedvezmény fokozza a strandolási kedvet

Jótékonyan hatott a strandolási kedvre a keddre meghirdetett „Ketten egy árban” akció. Ezeken a napokon 15 százalékkal többen váltottak jegyet, mondta el Bense Ferenc. A tapasztalatok alapján az akciót augusztus hónapban meghosszabbítják. Azt azonban még nem döntötték el, hogy kedden, vagy más napon élhetnek a kedvezménnyel a látogatók. A strandolók így nyilatkoztak a kezdeményezésről:
DSC_0001.JPG (6016 x 4000 px)

Ritkán szoktunk strandra járni, de hallottunk a keddi kedvezményről, ezért most kijöttünk. Nyár van, így kihasználjuk az alkalmat – mondta Czakó Antalné, aki két gyermekével érkezett a pancsikálásra.

A Félegyházi Közlönyből értesültem a lehetőségről. Három gyermekem van, így egyáltalán nem mindegy, hogy a teljes költséget fizetem ki, vagy kapunk egy komoly kedvezményt – értékelte a lehetőséget Kónyáné Vereb Krisztina.

Bajzák György és párja közel laknak a strandhoz, de az akcióról nem tudtak. Amikor kiderült, hogy kedden kevesebbet kell fizetniük a belépőért, kellemesen csalódtak. Megfogalmazták: nagyon megörültünk annak, hogy Félegyházán létezik ilyen akció. Biztos, hogy a jövő héten sem megyünk el vidékre, hanem a helyi strandot választjuk.

Az interneten figyelt fel az akcióra Fekete Hortenzia és Csesznok Roland. Éltek is a lehetőséggel, és kedd délelőtt a strandolást választották. Azt is elárulták, hogy a jövő héten is itt lesznek, és remélik, hogy a strand több hasonló kezdeményezéssel, kedvezménnyel fog előállni.
 

s-r

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram