December 7. vasárnap, Ambrus
2016. július 06., 17:30

Hétfőn indul Bács-Kiskunban a hűtőcsere-program

Július 11-én, hétfőtől lehet pályázni a megyében a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Kft. szervezésében megvalósuló hűtő-csere programra - közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.
Hűtőcsere program 2016 0706.jpg (620 x 609 px)

A Dél-alföldi régióban, így Bács-Kiskun megyében lakók közül a nyugdíjas, illetve nagycsaládos magánszemélyek esetében július 11-étől, további magánszemélyek esetében július 13-ától lehet az Otthon Melege Program, Háztartási Nagygépek (hűtő és fagyasztó készülékek) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogramjára vonatkozó pályázatokat benyújtani.

A pályázati felhívás www.hgcs-2016.nfsi.hu honlapon található meg.

A nem megfelelő időszakban benyújtott pályázatot elutasítják, így fontos a határidő pontos betartása.

A pályázatokat csak elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani.

A dél-alföldi régióban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) 64.483.326 Ft forrás áll rendelkezésre.

Az Otthon Melege Programmal kapcsolatosan a Kormányhivatal kormányablakainak munkatársai a pályázati felhívásban foglalt feltételekről minden érdeklődő ügyfelet tájékoztatnak, illetőleg rendelkezésükre bocsátják a pályázati anyagot. 

További információ a pályázatkezelő ügyfélszolgálatán kérhető az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +36 70 424 1802, +36 70 424 6883, +36 70 424 5393, +36 70 424 3949,  +36 70 424 0922, e-mail: [email protected]

Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram