December 7. vasárnap, Ambrus
2015. július 30., 16:20

Közeleg az újabb hőségriadó

Az elmúlt napok változékony, hűvös, csapadékos időjárását okozó frontálzóna pénteken kelet felé elhagyja térségünket, mögötte szombaton napos, száraz időre számíthatunk. Bár vasárnap nyugat felől ismét nedves léghullámok érkeznek fölénk, ez a változás már rövid életűnek bizonyul: a jövő héten ismét a napsütésé lesz a főszerep, a kánikula is visszatér, sőt a hőség a hét közepétől fokozódik.
OMSZ a 4. hőhullám jön 2015 0730.png (720 x 532 px

Szombaton derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos időre számíthatunk (a reggeli órákban főként a Dél-Dunántúlon ködfoltok jelenhetnek meg, amelyek gyorsan feloszlanak), majd késő délután nyugaton megnövekszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem várható.

Vasárnap nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, de keleten délelőtt még csak fátyolfelhőzet szűri a napsütést. A Dunántúlon már a reggeli óráktól, keleten délutántól több helyen alakul ki zápor, zivatar. Késő délután nyugaton ugyanakkor már vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet.

A jövő hét elején a nappali gomolyfelhő-képződésből elsősorban keleten helyenként zápor, zivatar még kialakulhat, majd túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, napról napra magasabb hőmérséklettel. Ismét beköszönt tehát a hőség, a jövő hét elhozza az idei nyár negyedik hőhullámát.

Fotó: met.hu - A jövő hét péntekéig modellezett hőskála

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram