December 7. vasárnap, Ambrus
2020. június 13., 15:23

Vakációköszöntő sportnap palacsintával

Június 13-án, szombaton, Nyárindító játékos sportversenyre és vetélkedőkre várták a gyermekeket és szüleiket a Bajcsy utcai játszótérre. A főleg óvodás és iskolás korosztályok képviselői fáradhatatlan érdeklődéssel vették birtokba a trambulint, a gokartot. A szervezők pedig ízletes palacsintával, fánkkal kínálták őket.
82053707_3128893367169514_6337774947555862814_n.jp

Balla László alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője, a rendezvény fővédnöke elmondta, hogy ezzel a programmal szeretett volna hozzájárulni a mögöttünk hagyott rendkívüli tanév jókedvű elbúcsúztatásához. Ezért vidám programot állítottak össze, és különböző játékeszközökkel tették tartalmassá és emlékezetessé a napot.

Az alpolgármester emlékeztetett arra is, hogy egy ilyen alkalom után született meg a Tréfás Békás Forgatag hagyománya, amely azóta a térség egyik legnépszerűbb eseményévé nőtte ki magát. Sajnos azonban idén a járványügyi helyzet nem tette lehetővé a megszervezését.

A szombati rendezvénnyel egyfajta kárpótlást szerettek volna adni a közösségi élményre vágyó gyerekeknek olyan formában, amit a szabályozás is megenged. A cél ezúttal is egy gondtalan, játékos napra vendégül látni a város kisgyermekes családjainak. Csapatával, Bajzák Andreával az élen, évek óta ezen dolgoznak, így jött létre ez az esemény is.

Z. A. 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram