• 2018. január 21. 13:00

Titkok a levéltárból - Az útkaparók

Sok régi foglalkozás, mesterség tűnt el vagy alakult át az idők folyamán, ezek közé tartozik az útkaparóké is. Egy 1909-ből származó vármegyei szabályrendelet segítségével bepillantást nyerhetünk egykori munkájukba.
Titkok a levéltárból - Az útkaparók

 

Az útkaparók a közutakról és vámokról szóló 1890. évi törvény értelmében útrendőrségi (közigazgatási hatósági) közegeknek minősültek, az állás elnyerésekor ugyanúgy esküt kellett tenniük, mint a többi közhivatalnoknak. Közvetlen főnökük a törvényhatósági útmester és az államépítészeti hivatal volt. Útkaparónak csak 40 évnél fiatalabb, testileg-szellemileg ép és egészséges egyént nevezhettek ki, aki lehetőleg tudott írni és olvasni. Fontos szempontnak számított az előzetes „szakmai gyakorlat”, vagyis korábban legalább három hónapig állandó napszámosként közúton kellett dolgoznia. Az útkaparó köteles volt a kezelésére bízott útrész mellett, vagy annak közelében lakni, s munkaidejében az adott útrészen tartózkodni.

Feladata sokrétű volt: neki kellett a kezelésére bízott közútról a hordalékot, szemetet letisztítani; a sarat és port lehúzni; kisebb hófúvásokat eltakarítani; a hóolvadékot és esővizet levezetni; a közút árkait, padkáit folytonosan tisztán és jókarbantartani; a közúton szanaszét heverő köveket összeszedni, rakásra hordani és a nagyobb köveket aprózni; az úttöltés oldaláról és padkáiról a füvet lekaszálni; az útárokból a víz folyását akadályozó tárgyakat vagy növényeket eltávolítani; a közút mellé ültetett fákra vigyázni, azokat sérülések ellen óvni.


Munkakörébe tartozott az út vonalán lévő műtárgyak felügyelete, azok állapotának rendszeres vizsgálata. Esetleges rongálások esetén alkalmas jelek felállításával, vagy a sérült részek elkerítésével fel kellett hívnia a közlekedők figyelmét a veszélyre. Az útkaparó javította ki a rendelkezésére bocsátott kavicskészletből az útpályán és az útpadkán támadt mélyedéseket, kátyúkat és kerékvágásokat. Figyelmének ki kellett terjedni az út mentén felállított távíró vagy távbeszélő vezetékek állapotára is. A szabályrendelet kitért az útkaparótól elvárható magatartásra is: mindig fövegén kellett viselnie jelvényét; az utazók irányában pedig illedelmesen kellett viselkednie, különösen a postakocsikat kellett segítenie az utazásban.

Ónodi Márta