• 2017. november 6. 09:30

Keresik a 2017-es év fiatal vállalkozóját

A FIVOSZ kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők november 12-éig.
Keresik a 2017-es év fiatal vállalkozóját

 

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2017-ben immár kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A legnagyobb szakmai elismerésnek számító, magas presztízzsel bíró díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el - azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos média megjelenéssel és előadói felkéréssel is jár - számolt be a hírről keol.hu.

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke elmondta: már várják azoknak 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró fiataloknak jelentkezését és jelölését, akik sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nevezési határidő november 12.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat 2016-ban Oltványi Zsolt, a Mentes Cukrászüzem tulajdonosa kapta meg.

- A díj elnyerésével új értékes kapcsolatokra és rengeteg PR megjelenésre tettem szert, amely a cégnek is előnyös helyzeteket teremtett és új üzleti lehetőségeket hozott. Egy olyan szintű elismertséget jelentett, amivel bármilyen partneri helyzetben tárgyalóképes félként tekintenek rám és az általam képviselt cégre - mondta Oltványi, aki hozzátette: az idei jelentkezőknek azt javasolja, jól átgondolt, szakmailag is hiteles kommunikációs anyagot készítsenek magukról, amelyből láthatóvá teszik cégünk és önmagunk munkásságát. Emellett a számszaki összegzés és hiteles cégadatok megjelenítése is nagyon fontos része a pályázatnak.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására novemberben, a Fiatal Vállalkozók Hete gálájának keretében kerül sor neves vállalkozók, multinacionális cégek vezérigazgatói, fiatal vállalkozók társaságában. A díj odaítéléséről a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége fog dönteni.

További részletek és jelentkezés: http://fivosz.hu/2012-11-07-10-26-43/legyel-te-az-ev-fiatal-vallalkozoja-2017-presztizs-neked-cegednek-az-orszagnak-es-europanak