Sokan betegek, de nem tudnak róla

Sokan betegek, de nem tudnak róla
Tavaly a tüdőgondozó hálózatok 184 ezer krónikus obstruktív légzőszervi betegségben (COPD) szenvedőt tartottak gondozásban, de a becslések szerint ennél jóval több, 500-600 ezer a betegek száma, csak nincs minden érintett tisztában a betegségével - mondta a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) elnökségi tagja egy szakmai szimpóziumon, Budapesten.
Szűréssel az életért

Szűréssel az életért

Ne feledje: Az időben felfedezett elváltozás jobb esélyt teremt a gyógyulásra!

Ingyenes szűrést tartanak a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, november 24-én, csütörtökön 16 és 20 óra között, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak az intézmény munkatársai. A program a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatokat kívánja közelebb vinni a lakossághoz, ennek keretében az emlőszűrés kiegészítéseként további térítésmentes vizsgálatokra is lehetőség nyílik, mint például urológiai...
Helyzetjelentés a Bács-Kiskun Megyei Kórházból

Helyzetjelentés a Bács-Kiskun Megyei Kórházból
Az orvosi hivatás megkezdésekor a doktorok esküt tesznek, amelyben többek között megfogadják, hogy tudásukat a betegségek megelőzésére vagy gyógyítására, a betegek testi-lelki javára fordítják. Megyénkben rengeteg egészségügyi dolgozó fáradozik nap mint nap azon, hogy a betegségben szenvedőknek segítsenek, és ezt nem csupán azért teszik, mert ez a munkájuk, hanem mert ez a hivatásuk. Az egészségügyi szférában...
Elrendelték a baromfik zártan tartását

Elrendelték a baromfik zártan tartását
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
A Szociális Munka Napja

A Szociális Munka Napja
Ünnepséget rendez a szociális munka napja alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. November 10-én, csütörtökön 14 órakor a művelődési központ színháztermében Csányi József polgármester köszöntője után adják át a bizottsági dicséreteket és jutalmakat, majd ünnepi műsorra kerül sor.
Új eszközök segítenek a rehabilitációban

Új eszközök segítenek a rehabilitációban
Kiskunfélegyházán a májusban megrendezett Richter Egészségnapon 6.057.000 forint támogatást tudtak a szűréseken és programokon résztevők a kórház számára összegyűjteni, melyből olyan terápiás eszközöket sikerült megvásárolni, mellyel a félegyházi kórház az országban egyedülálló rehabilitációs lehetőségeket kínálhat.
Félegyházi összefogás a koraszülöttekért

Félegyházi összefogás a koraszülöttekért
A lila a koraszülöttek színe, a halak a termékenység, a női mesealakok az anyaság szimbólumaként kerültek a kecskeméti koraszülött részleg (PIC) falaira. A mesevilág Boros Anikó és Zsoldos Csaba kezei nyomán kelt életre e csodálatos hely falain. Csodálatos, mert a szülők és az itt dolgozók közös erőfeszítései eredményeként olyan koraszülöttek és beteg újszülöttek kapnak itt esélyt, akiknek sorsa másutt,...
Egy beteg kislánynak gyűjtenek

Egy beteg kislánynak gyűjtenek
A Bugaci Tanyaszínház társulata nem először áll jótékony ügy mellé. Több alkalommal is színpadra léptek már, - köztük 2014 novemberében Kiskunfélegyházán is -, hogy másokon segítsenek. Így lesz ez a hét végén is.
Hazánkban is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Hazánkban is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét
Magyarországon is elérhetővé vált a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás beavatkozással történő, nyitott műtét nélküli kezelése.
Díjmentes védőoltás

Díjmentes védőoltás
A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözli az egészségügyi államtitkárság döntését, amellyel a jövő évtől térítésmentessé teszi a két év alatti gyermekek számára a gennyes agyhártyagyulladást okozó meningococcus C elleni védőoltást.