• 2017. november 20. 07:30
  • Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kórház

Pitvarfibrilláció nap a kórházban

Pitvarfibrilláció napot szervez Kecskeméten a Szívbetegekért Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány az agyembóliát okozó ritmuszavar veszélyeinek tudatosítására a megyei kórházban. A november 22-i rendezvényre 10 és 14 óra között várják az egészségeseket és a ritmuszavarban szenvedőket egyaránt.
Pitvarfibrilláció nap a kórházban

 

A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Hazánkban évente 18 ezren halnak meg szélütésben, és a túlélőket akár élethossziglani bénulás fenyegeti. Minden hatodik szélütés hátterében a pitvarfibrilláció, a szív pitvarainak szabálytalan összehúzódásából eredő ritmuszavar áll.  A pitvarremegés az életkor előrehaladtával egyre gyakoribb, Magyarországon mintegy 150-200 ezer embert érint. A kórkép szabálytalan és gyors szívdobogásérzet, fáradtságérzet, légszomj és szédülés tüneteivel jelentkezhet, de sok esetben tünetmentes is maradhat. A pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti. A stroke kivédése érdekében a legtöbb pitvarfibrilláló beteg véralvadásgátló kezelésre szorul. Ezért fontos a ritmuszavart időben történő felismerése, amely hagyományosan EKG vizsgálattal történik.

A pitvarfibrilláció tudatossági világhéten, november harmadik hetében világszerte rendezvényeket tartanak a ritmuszavar veszélyeinek tudatosítására.

A kórház Belgyógyászat-Kardiológia osztályának munkatársai a rendezvényre várják mindazokat, akik szeretnének egy gyors, egyszerű vizsgálattal megbizonyosodni arról, hogy érinti-e őket a ritmuszavar. A szűrővizsgálatot egy világszínvonalú, magyar fejlesztésű, névjegykártya méretű eszközzel végzik, amely egy perc alatt, „kézrátétellel”, intelligens algoritmus segítségével képes kimutatni a veszélyes ritmuszavar jelenlétét.

A szervezők várják a pitvarfibrillációban kimutatottan szenvedőket is, akiknél (egy néhány perces gyorsteszttel) elvégzik a kezelés, a gyógyszeres beállítás szakorvosi ellenőrzését.

A kórház előterében tartandó rendezvényen a Belgyógyászat-Kardiológia osztályvezető szakorvosai előadásokat is tartanak a betegség okairól, tüneteiről, kezelési lehetőségeiről. Dietetikus segíti tisztázni egyes véralvadásgátló szerek esetén felmerülő étrendi problémákat.