Fenyőfát kaptak a rászorulók karácsonyra

Fenyőfát kaptak a rászorulók karácsonyra
Dr. Tóth Norbert, a Korona patika tulajdonosa és több civil szervezet összefogásának köszönhetően a Kiskunfélegyházán élő rászoruló családok otthonába idén is kerülhetett ünnepi fenyőfa. Az önkormányzati képviselők és a civil szervezetek közösen állították össze a rászorulók listáját, és ebben az évben 80 családot ajándékoztak meg egy-egy karácsonyfával.
Karácsonyra hangoló koncert a József Attila Általános Iskolában

Karácsonyra hangoló koncert a József Attila Általános Iskolában
A Palestrina Kamarakórus idén második alkalommal tartott karácsonyra hangoló koncertet a József Attila Általános Iskolában, december 19-én. A dalos közösség adventi kórusművekkel idézte a karácsonyi hangulatot. A kórust Szatmári Imre vezényelte.
Karácsonyi műsorral ajándékozta meg  választókörzete  lakóit Balla László

Karácsonyi műsorral ajándékozta meg választókörzete lakóit Balla László
Kedves karácsonyi műsorral és ajándékcsomagokkal kívánt boldog karácsonyt az 5. választókerület lakóinak Balla László önkormányzati képviselő december 19-én. A Göllesz Viktor iskolában megrendezett ünnepségen Patai Heléna, a Göllesz iskola tanulója verssel köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a Constantinum Intézmény diákjai betlehemes játékot adtak elő, a Batthyány iskola növendékei csengettyűszóval...
A töltött káposzta és a rendőri intézkedés

A töltött káposzta és a rendőri intézkedés
Őrület, hogy mit teszünk magunkkal ezekben az ünnepváró napokban! Helyt kell állni a munkahely év végi pörgésében, az otthon utolsó rejtett zugának takarításában, az ajándékok beszerzésében, és persze kell töltött káposzta, zserbó, aprósütemény, mézeskalács és bejgli is. De megvenni kínos. Saját sütésűt kell az ünnepi asztalra tenni!
Idegennyelvi sikerek a Platánban

Idegennyelvi sikerek a Platánban
A Platán iskola tanulói az ELT Hungary nyelvkönyvkiadó Kft. által szervezett kétfordulós „Löwenzahn” elnevezésű on-line versenyen kimagaslóan szerepeltek. A nyelvtani ismereteket feltáró, kreativitást és internetes kutatást igénylő versenyen A2 kategóriában Börcsök András országos első, Szabó Anita 3. helyezést, míg A1+ kategóriában Tóth Roland 4. és Börcsök Krisztina 25. helyezést értek el. Börcsök...
Húsz év után újra képzünk katonai pilótákat

Húsz év után újra képzünk katonai pilótákat
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka a köztévében.
55 millió dollárt kap a kecskeméti repülőtér

55 millió dollárt kap a kecskeméti repülőtér
55 millió dollárt költ az amerikai hadsereg a kecskeméti repülőtér fejlesztésére. Új kifutópálya épül majd, és fejlesztik az üzemanyagtároló kapacitást is.
Mi van a burkolat alatt?

Mi van a burkolat alatt?
Egy körülbelül 50 x 50 centiméteres területen felbontották a burkolatot a Béke tér és a Petőfi tér közötti sétányon. Gyuricza Gergő fejlesztési csoportvezetőtől megtudtuk, hogy erre a Zöldváros projekt előkészületei kapcsán volt szükség. A tervező tudni szeretné ugyanis, hogy pontosan milyen rétegek találhatók itt, a burkolat alatt, mert ennek függvényében tudja pontosan megtervezni a szükséges munkálatokat....
Országos fallabda selejtezőt rendeztek Kiskunfélegyházán

Országos fallabda selejtezőt rendeztek Kiskunfélegyházán
A VIII. Országos Szabadidős Squash Bajnokság regionális selejtezőjét bonyolították le december 17-én Kiskunfélegyházán, a helyi fallabda pályán. A Mozdulj Félegyháza Sportegyesület által rendezett versenyen olyan fallabdázók indulhattak el, akik jelenleg nem szerepelnek a magyar, illetve más squash ranglista férfi 251., és női 30. helyénél jobb pozícióban, illetve akik az elmúlt 10 évben nem voltak a női/férfi...
Ünnepi nyitvatartás a könyvtárban

Ünnepi nyitvatartás a könyvtárban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár tájékoztatja olvasóit, hogy az ünnepek alatt a felsorolt időpontokban lesz nyitva az intézmény.