Titkok a levéltárból - Az útkaparók

Titkok a levéltárból - Az útkaparók
Sok régi foglalkozás, mesterség tűnt el vagy alakult át az idők folyamán, ezek közé tartozik az útkaparóké is. Egy 1909-ből származó vármegyei szabályrendelet segítségével bepillantást nyerhetünk egykori munkájukba.
Fiatal birkózóink sikeresek a nemzetközi mezőnyben is

Fiatal birkózóink sikeresek a nemzetközi mezőnyben is
Lőrincz Márton olimpikon emlékére 18. alkalommal rendeztek nemzetközi birkózóversenyt szülőhelyén, Félegyháza székelyföldi testvértelepülésén, Korondon január 20-án. A versenynek minden évben meghívottjai a Kiskunfélegyházi Birkózó SE fiataljai is. Székelyföld egyik legrangosabb ifjúsági birkózóversenyére 22 csapat, mintegy 300 versenyzővel nevezett. A félegyházi ifjú tehetségek idén sem vallottak szégyent...
A Szent István Templom hírei

A Szent István Templom hírei
Évközi harmadik vasárnap - 2018. január 21.
Első helyre ugrottak a félegyházi futsalosok

Első helyre ugrottak a félegyházi futsalosok

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 13-1 (6-0)

Fölényesen, 13-1-re legyőzte a Hajdúböszörményt az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls az U15-ös leány futsal I. osztályú bajnokság 14. fordulójában január 20-án. A bajnokaspiráns félegyháziak nem hagytak esélyt az alsóházba tartozó ellenfelüknek a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Siber Glória és Siber Szófia egyaránt öt-öt gólt szerzett, míg Czinege Eszter háromszor talált be. A riválisaikhoz képest...
A Sarlós Boldogasszony Templom hírei

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Évközi harmadik vasárnap - 2018. január 21.
Zöldjáratok 2018-ban

Zöldjáratok 2018-ban
A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény tájékoztatója az ez évi zöldjárat rendjéről. Kérik a lakosságot, hogy a megjelölt hétfői napokra reggel 7 óráig helyezzék ki az elszállítandó zöldhulladékot zsákokban, illetve a gallyakat, 80 cm hosszúságúra vágva, kötegelve. 
Lakberendezési trendek 2018-ban

Lakberendezési trendek 2018-ban
Ahogy a ruhadivatban, úgy a lakberendezésben is évről-évre változnak az aktuális irányvonalak, új stílusú bútorok, lakáskiegészítők vagy épp színek kerülnek a figyelem – és lakásunk – középpontjába. Cikkünkben megmutatjuk, hogy idén hogyan rendezzük be a lakásunkat, ha trendkövetők szeretnénk lenni.
Nem sikerült megállítani az éllovast

Nem sikerült megállítani az éllovast

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 4-8 (1-4)

Elmaradt a bravúr, mindhárom pontot elvitte Kiskunfélegyházáról a listavezető Hajdúböszörményi TE a női futsal NB I. 14. fordulójában január 19-én. A házigazda Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls nem kezdte jól a mérkőzést, néhány perc leforgása alatt tetemes hátrányba került, ezt követően csak futott az eredmény után. A szervezetten játszó bajnoki éllovas megérdemelten nyert 8-4-re.
Állásajánlatok

Állásajánlatok
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.
Utánpótlás-győzelem a felnőttek ellen

Utánpótlás-győzelem a felnőttek ellen
A Félegyházi Térségi Sportiskola junior csapata - szépszámú nézőközönség előtt - először játszott felnőtt csapat ellen január 17-én, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.