Korszerű szakrendelő áll a félegyházi betegek szolgálatában - videóval

Korszerű szakrendelő áll a félegyházi betegek szolgálatában - videóval
Tágasabb, szép környezetben, korszerű berendezésekkel felszerelt rendelőkben fogadja az egészségügyi ellátásra szorulókat a városi kórház. A mintegy 1 milliárd 300 millió forintos pályázati támogatással megvalósult új szárnyat február 21-én ünnepélyes keretek között adták át. Szinte minden részleg átköltözött már az új helyre, kivéve a fül-orr-gégészetet, valamint a foglalkozás egészségügyet. De az...
Még két hétig rajzolhatnak a gyerekek a Csodadoki pályázaton

Még két hétig rajzolhatnak a gyerekek a Csodadoki pályázaton
Máris több száz, gyermeki szeretetről és kötődésről tanúskodó alkotás érkezett a tavaly ősszel meghirdetett Csodadoki rajzpályázatra, amelynek keretében a kis páciensek saját történeteiken keresztül a világ legcsodálatosabb gyermekorvosait mutatják be. A nemes versengés egyik legfőbb célja, hogy hazai gyermekorvosaink áldozatos tevékenységére, a hivatással és odaadó szeretettel végzett gyógyító munkára...
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja Tiszaalpáron

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja Tiszaalpáron
Két embert szállítottak megfigyelésre a félegyházi kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a mentők egy családi házból Tiszaalpáron, a Kossuth Lajos utcából, hétfőn este. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók méréseket végeztek és kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben, ezért értesítették a gázszolgáltató szakembereit.
Látogatási tilalom van érvényben a kiskunfélegyházi kórházban

Látogatási tilalom van érvényben a kiskunfélegyházi kórházban
Látogatási tilalmat rendeltek el a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Telephelyének összes fekvőbeteg osztályán szerdán délutántól az influenzajárvány miatt.
Csökkent a megyében az influenzások száma

Csökkent a megyében az influenzások száma
Az 5. heti adatok alapján Bács-Kiskun megyében nagyon magas az influenza aktivitás, a 78 háziorvos jelentése alapján a bajai, kecskeméti, kalocsai és Kiskunhalasi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályainak illetékességi területéről 1373-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, amely 430 fővel kevesebb az előző héthez képest.
Tombol az influenza Bács-Kiskunban

Tombol az influenza Bács-Kiskunban
A 3. heti adatok alapján Bács-Kiskun megyében magas az influenza aktivitás, a 78 háziorvos jelentése alapján a bajai, kecskeméti, kalocsai és Kiskunhalasi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályainak illetékességi területéről 1045-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
A füvesember tart előadást

A füvesember tart előadást
Szabó György, a bükki füvesemberként ismert természetgyógyász tart előadást február 21-én, kedden 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az előadást csak regisztrációs jeggyel lehet megtekinteni, amelyeket a művelődési központ információs pultjánál lehet igényelni.
Idén is Félegyházi Közlöny

Idén is Félegyházi Közlöny
Megjelent a Félegyházi Közlöny 2017 évi első száma. A lapban olvashatnak egyebek mellett a megújult uszodáról, a kemencei tábor újraélesztéséért tett erőfeszítésekről, a kórházi szakrendelések városi támogatásáról, térségünk közéleti és kulturális aktualitásairól. Keressék postaládájukban, olvassák, szeressék! 
Elfoglalják végleges helyüket a szakrendelések az új épületben

Elfoglalják végleges helyüket a szakrendelések az új épületben
Folyamatosan költöznek át az új szakrendelő épületbe a rendelések a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Telephelyén. Dr. Körtvélyessy András igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a miközben a járóbeteg szakrendelések költöztetése és berendezkedése új, immár végleges helyükön javában tart, a szakemberek azon a szoftverfejlesztésen dolgoznak, amely az új röntgenberendezést teszi majd kompatibilissé a...
Ha gyakran beteg, immunhiány is lehet az oka

Ha gyakran beteg, immunhiány is lehet az oka

Hazánkban több száz ember kap rendszeresen immunglobulin-pótló kezelést

​​​​​​​Magyarországon korszerű kezelésben részesülnek és akár teljes életet élhetnek azok, akik immunhiánnyal születtek, feltéve, ha sikerül időben diagnosztizálni a betegséget. Az ún. primer immundefektus (PID) nem ritka betegség: szakorvosok szerint minden 400–500. embert érint enyhébb, vagy súlyosabb formában, mégis nagyon kevesen hallottak róla. Hazánkban több tízezer primer immunhiányos beteg van,...